17 év után átadja a stafétát

„A problémamegoldás volt az erősségem a Gimexnél, de most más feladatok várnak.”

Hiába családi vállalkozás a Gimex, úgy tudom, eredetileg nem tervezted, hogy a munkahelyed lesz…

K. M. I.: Valóban. Jó munkahelyem volt, 2007-ben még a nővéremmel (Görcsné dr. Muzsai Viktória, a Gimex ügyvezető-tulajdonosa – a szerk.) dolgoztunk együtt a CED-Hungária Bt-nél, nem terveztem a váltást, de amikor a Gimex akkori pénzügyes munkatársa szülési szabadságra ment, kellett egy megbízható ember a feladatra. Így kerültem a családi vállalkozásunkhoz, először pénzügyesként, majd egy év múlva irodavezető lettem. Szinte véletlenül kerültem tehát a céghez, azt pedig egyáltalán nem gondoltam volna, hogy tizenhét évig itt leszek… Igaz, okozott némi aggodalmat az elején, hogy rokonként hogyan fogadnak és hogy fognak kezelni majd a kollégák, de ez hamar elmúlt. Mindenki elfogadott és mindenkivel megtaláltam a hangot. Ebben persze annak is szerepe volt, hogy rám ugyanolyan elvárások vonatkoztak, mint bárki másra a cégnél. A műszaki dolgokba nem kellett belefolynom, nem is volt rá szükség, erre mindig remek szakemberek voltak a Gimexnél.

Irodavezetőként minden a te kezedben futott össze?

K. M. I.: Igen, sok minden. Imre (Görcs Imre, a Gimex alapítója – a szerk.) megbízott bennem és mindig beavatott a céges ügyekbe, gyakran már akkor, amikor még csak ötlet szinten léteztek. Büszke voltam rá, hogy sokszor elmondta, jó vásárt csinált velem. 

Bizalmi állás a tiéd és az évek során nélkülözhetetlenné tetted magad. Mi volt az erősséged a munkában?

K. M. I.: A problémamegoldás; nem nagyon akadt olyan helyzet, amikor ne tudtam volna, merre induljak el… Ez annak is köszönhető, hogy nagyon nagy az ismeretségi köröm, mindenre van "emberem”. Ez a sok-sok év alatt felépített kapcsolati háló az, amit nem lehet csak úgy átadni.  

A Gimex családi vállalkozás, gondolom, nem mindig lehetett olyan egyszerű letenni a munkát…

K. M. I.: Ez így van, a családi vacsorákon, összejöveteleken gyakran voltak terítéken a céges ügyek. Imrének ez volt az élete, ha valami eszébe jutott egy-egy futó üggyel kapcsolatban, hétvégén vagy este is rám csörgött, amikor későig dolgozott.

Össze tudod foglalni röviden, milyen volt az elmúlt tizenhét év? Milyen érzésekkel tekintesz vissza?

K. M. I.: Volt benne sírás és nevetés egyaránt. Szerettem itt dolgozni, többek között azért, mert nem voltam állandóan az irodához kötve, a feladataim egy része mobil volt. Kimozdulhattam az irodából, intéztem az ügyeket, a beszerzéseket, tárgyalásokat, amiket nagyon élveztem.

Jól tudom, hogy már évek óta nyugdíjasként dolgozol?

K. M. I.: Hivatalosan már három és fél éve nyugdíjas vagyok, mellette dolgoztam teljes állásban. Annak idején megfordult a fejemben, hogy nyugdíjba megyek, de a család rábeszélt, hogy maradjak, mert szükség van rám, és hát az az igazság, hogy szeretek is dolgozni. Szerencsére elég nagy a teherbírásom, mindig rugalmas voltam, lehetett rám számítani, tudtam koncentrálni a munkámra.     

Most azonban új kihívások várnak…

K. M. I.: Szeptemberben született meg az unokám, Benett, én pedig elhatároztam, hogy szeretnék elérhető, mozgósítható nagyi lenni, aki napi szinten jelen van az unokája életében. Ezt már akkor terveztem, amikor megtudtuk, hogy érkezik a baba. A lányomék szerencsére közel élnek, én pedig jó erőben vagyok, aktív nagyi leszek!

Nem tartasz attól, hogy reggelente nem kell elindulnod munkába?

K. M. I.: Nem aggódom, mert vannak terveim. Egy kis sport, egy kis kirándulás, utazás – nem fogok unatkozni! Bevallom, már nagyon várom a szabadságot, hogy ne kelljen senkihez alkalmazkodnom és végre magamra koncentrálhassak, csak saját magamért legyek felelős. Egyelőre még nagyon új és izgalmas érzés, hogy nagyi vagyok, remélem, többször is megtapasztalhatom majd!

>> Tovább a Gimex who-is-who 4. interjúra!

>> Tovább a GIMEX 30 Jubileumi sorozat 4. rész interjúra!