dec 17, 2024
Ügyvezetőnk kapta a kamara "Győri Térségi Munkáért" díját
Megtiszteltetés számunkra, hogy a GIMEX-Hidraulika Kft. ügyvezetője, Görcs Annamária kapta a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (GYMSM KIK) „Győri Térségi Munkáért 2024” díját.
Görcs Annamária köszönetet mondott a kamara elnökségének, Pintér-Péntek Imre elnöknek, valamint Molnár Albertnek, a Győri Térség elnökének, akivel hosszú évek óta sikeres együttműködésben dolgozik a Gimex csapata. Kiemelte, hogy különösen büszke arra, hogy a Széchenyi István Egyetem „Kamara a vállalkozásokért” tantárgy hallgatóit kihelyezett óra keretében fogadjuk céglátogatáson, e tudástranszfer révén is hozzájárulva a jövő szakembereinek képzéséhez.
Annamari pályakezdő kora óta vesz részt a kamara programjain, 2013 óta több előadást is tartott a kamarai HR Klubban, részt vett kerekasztalbeszélgetéseken marketing, vezetés, társadalmi felelősség és generációváltás témában, továbbá tagja a kamara égisze alatt létrejött új, exkluzív, Női Vezetői Klubnak, amely a női vezetők munkaerőpiaci és társadalmi kihívásait és lehetőségeit helyezi a középpontba, keretet biztosítva egy támogató üzleti közösség kialakulásához.
A díjátadó rendezvényen több elismerés is gazdára talált. Az Ipari Tagozati Munkáért Díjat Stinner Szabolcs, a Kereskedelmi Tagozati Munkáért Díjat Villányiné Varga Andrea, a Kézműipari Tagozati Munkáért Díjat Nagy Lóránt, a Szolgáltatási Tagozati Munkáért Díjat Szarvas Krisztina, a Mosonmagyaróvári Térség Munkáért Díjat Csalló Gábor, a Fertő-Rábaközi Térség Munkáért Díjat pedig Hermanné Szalai Zsuzsanna és Pesti Szalai Marianna kapták meg.
Ezen kívül az elnökség szakképzési díjat is adományozott: mikro- és kisvállalati kategóriában a Molplast Építőipari és Kereskedelmi Kft., míg közép- és nagyvállalati kategóriában a Porsche Inter Auto Hungaria Kft. vehette át az elismerést.
Ezúton is gratulálunk minden díjazottnak!
Fotók: Csapó Balázs (GYMSM KIK)